Ez a SEIKO karóra felismeri a világ mind a 39 időzónáját! A műholdak közvetítik az óra vevőjének a világ bármely pontján a pontos időt. Ennek a forradalmi áttörésnek, és a többi hasznos funkciójának köszönhetően elnyerte a World Branding Forum „év márkája” díjat. Ez az óra megváltoztatta az óratörténelmet és az óragyártási technológiákat. Hazánkban a kiemelt…
Szerző: adminka
Kuba az egyik legjobb nyaraló hely
A nyár egy része mindig a pihenésről van szó, sokan éppen ezért már a tavasz beköszöntével végig gondolják, hogy pontosan hova is menjenek pihenni. Míg vannak olyanok, akik csakis az országon belül tudják elképzelni a tökéletes pihenést, addig mások sokkal inkább világot szeretnének látni és utazgatnak folyamatosan. Amikor úgy döntünk, hogy egy másik kontinensre megyünk…
A leanderek mutatósak, azonban nem igényelnek túlságosan sok törődést
A szebbnél szebb virágok minden esetben díszítik a kertünket, amennyiben pedig megfelelő módon ápoljuk őket, akár több éven keresztül is szépek és hálásak lehetnek. Ha közeleg a tavasz és mindenképp szeretnénk a kertben tevékenykedni, érdemes lehet időben elkezdeni a hiányzó növények megrendelését, amelyet akár már az interneten keresztül is megtehetünk. Amennyiben úgy döntünk, hogy nagyobb,…
A levélpapír fontosabb, mint gondolnánk
A különleges és egyedi nyomtatási eljárással készült termékek még mindig igen nagy számban fogynak, főleg azért, mert rengeteg olyan céges arculat van, amelyekbe bele illeszthetőek. Annak ellenére, hogy ma már mindenki az interneten keresztül kommunikál és dolgozik, még mindig szükség van a hivatalos iratok postázására és persze arra is, hogy mindezt minőségi céges berkeken belül…
Rafinált molett fürdőruha
Azok a hölgyek, akik teltségük miatt nem szívesen vesznek fel fürdőruhát, nézzenek be az internetes áruházak oldalaira. Nyugodtan vegyék a bátorságot és megláthatják, milyen rafináltan csinos lehet egy molett fürdőruha. Ne gondolják, hogy nem vehetnek magukra akár bikinit is. Ne gondolják, hogy nem mehetnek ki a strandra, mert megnézik önöket. Igenis, nyugodtan kimehetnek, és azért…
A mai lámpák már minden egyedi igénynek eleget tesznek
Kisebb, vagy éppen nagyobb lámpákra van szükségünk, mindenképp lényeges, hogy tisztában legyünk azzal, hogy pontosan mekkora területet szeretnénk bevilágítani, hiszen a nagyobb helyiségekbe mindenképp nagyobb méretekkel rendelkező típusokra van szükség. Természetesen a gyártók mindenre gondoltak, éppen ezért gyártanak olyan lámpa testeket is, amelyek egyszerre több irányba is tudnak világítani. Ennek köszönhetően egy-egy részt is hangsúlyosabban…
A web oldalunkat mindig a kellő mértékben teszteljük
Amikor egy portál teljes egészében elkészült, mindenképp lényeges, hogy megfelelő mennyiségű időt és energiát szánjunk magára a tesztelésre is. Hiszen egy weboldal készítés során a tesz üzem az egyik legfontosabb időszak. Ilyenkor még nem élesben működik a portál, azonban a szakemberek folyamatosan tesztelik az egyes funkciókat, valamint azt is meghatározzák, hogy pontosan melyek azok a…
Hogyan válasszunk NVR-t a piacvezető Hikvision kínálatából
Ha olvasónk IP alapú kamerákkal rendelkezik, vagy azok beszerzését tervezi, akkor biztosan felmerül benne a kérdés, hogy hogyan rögzítse a rendszere által szolgáltatott képet. Erre a célra egy hálózati video rögzítő, népszerű nevén NVR (az angol Network Video Recorder-ből) a legkézenfekvőbb megoldás. Az NVR-ek külsőre leginkább a régi videomagnókra emlékeztető eszközök, melyek normál UTP kábellel…
A hővisszanyerős szellőztetés haszna
Szellőztetni a korszerű nyílászárókon keresztül is lehet, de így nem folyamatos a levegő keringetése. Ablaknyitásnál a meleg levegő azonnal kiszökik a szobából, mert a hideg levegő beáramlik. Időbe és energiába kerül, mire újra felfűtjük a lakást. Ez energia többletfogyasztást jelent. Létezik egy egész helyiséget, vagy épületet kiszolgáló szellőztető rendszer. Több forgalmazó kínálatából lehet választani manapság….
Vagyonvédelem és élőerős őrzés
A vagyonvédelem a megbízó (tulajdonos) vagyonának, vagyontárgyainak fizikai, technikai megvédését jelenti. A fizikai megvédés az élőerős őrzés, a technikai például a kamerás, riasztós őrzést jelenti. A riasztóval felszerelt ingatlant összekötik a szolgáltató ügyeletével. Ha behatolást jelez a riasztó, a lehető legrövidebb időn belül megjelenik a járőr a helyszínen. A riasztóval ellátott területeket feliratokkal jelzik az…