A mobil telefon megjelenése az egyik legnagyobb mérföldkő volt a kommunikáció területén, hiszen nem csak azt tette lehetővé számunkra, hogy bárhol könnyen elérhetőek legyünk, hanem azt is, hogy mi magunk akkor telefonáljunk, amikor csak kedvünk tartja. Sokak számára az első telefonok tulajdonképpen még ismeretlenek voltak, hiszen az első készülékek olyannyira drágák voltak, hogy nem mindenki engedhette meg magának. Az első telefonok legalább akkorák voltak, mint egy kisebb aktatáska, valamint igen kevés készenléti idővel rendelkeztek. Természetesen ezen első készülékek esetében is volt lehetőségük az üzletembereknek a választásra, hiszen több cég is piacra dobta a készülékeit. Az új készülékek megjelenésével az első mobil szolgáltató is megkezdte működését, amelynek köszönhetően már az ország rengeteg pontján lehetőségünk volt telefonálni. Természetesen a technika fejlődésével a mobil ipar is tökéletesen fejlődött, egyre gyorsabban jelentek meg azok a készülékek, amelyek egyre többet és többet tudtak a felhasználók legnagyobb örömére.