2016 március 29

Ez a SEIKO karóra felismeri a világ mind a 39 időzónáját! A műholdak közvetítik az óra vevőjének a világ bármely pontján a pontos időt. Ennek a forradalmi áttörésnek, és a többi hasznos funkciójának köszönhetően elnyerte a World Branding Forum „év márkája” díjat. Ez az óra megváltoztatta az óratörténelmet és az óragyártási technológiákat. Hazánkban a kiemelt […]

Continue reading about A karóra királya és királynője

2016 március 27

A nyár egy része mindig a pihenésről van szó, sokan éppen ezért már a tavasz beköszöntével végig gondolják, hogy pontosan hova is menjenek pihenni. Míg vannak olyanok, akik csakis az országon belül tudják elképzelni a tökéletes pihenést, addig mások sokkal inkább világot szeretnének látni és utazgatnak folyamatosan. Amikor úgy döntünk, hogy egy másik kontinensre megyünk […]

Continue reading about Kuba az egyik legjobb nyaraló hely

A szebbnél szebb virágok minden esetben díszítik a kertünket, amennyiben pedig megfelelő módon ápoljuk őket, akár több éven keresztül is szépek és hálásak lehetnek. Ha közeleg a tavasz és mindenképp szeretnénk a kertben tevékenykedni, érdemes lehet időben elkezdeni a hiányzó növények megrendelését, amelyet akár már az interneten keresztül is megtehetünk. Amennyiben úgy döntünk, hogy nagyobb, […]

Continue reading about A leanderek mutatósak, azonban nem igényelnek túlságosan sok törődést

2016 március 10

A különleges és egyedi nyomtatási eljárással készült termékek még mindig igen nagy számban fogynak, főleg azért, mert rengeteg olyan céges arculat van, amelyekbe bele illeszthetőek. Annak ellenére, hogy ma már mindenki az interneten keresztül kommunikál és dolgozik, még mindig szükség van a hivatalos iratok postázására és persze arra is, hogy mindezt minőségi céges berkeken belül […]

Continue reading about A levélpapír fontosabb, mint gondolnánk